Óvodánk Őszi - galériájának megnyitására ismét a hagyományos módon kerülhetett sor, hiszen a gyerekek és óvó nénik mellett, a kedves szülők is újra részt vehettek e jeles eseményen.
Különleges és örömteli volt ez az esemény abból az alakalomból is, hogy egy olyan alkotó munkáit mutathatjuk meg az érdeklődőknek, aki jó néhány évvel ezelőtt óvodásunk volt. Ő Fejes Dominika, aki óvodásként részt vett az „ALKOTÓKA” vizuális tehetségműhelytevékenységein. Saját elmondása szerint nagyon kedvelte ezeket az alkalmakat, mert a különleges technikák megismerésén túl, nagyon sok szeretetet bátorítást kapott. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy néhány évvel ezelőtt ecsetet ragadjon és immár fiatal felnőttként festményein keresztül fejezze ki gondolatait, érzelmeit, hangulatát. Tehetségét más művészeti ágban is kamatoztatja; furulyázik és ukulelén játszik.
Óvodánk programja az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” c. alternatív program, melynek Nagy Jenőné a megalkotója. E program kiemelten foglalkozik a tehetséggondozással, hiszen már óvodás korban beszélhetünk tehetségígéretekről. Már ebben az életkorban felfigyelhetünk olyan gyermekekre, akiknek bizonyos adottsága az átlagosnál lényegesen jobb, motiváltabb, és kitartóan tud foglalatoskodni bizonyos területeken. Feladatunk, hogy ezt felfedezzük, és tehetségműhelyek tevékenységei során fejlesszük a gyermekek átlagon felüli képességeit.
Mivel óvodáskorban elsősorban „tehetségígéretekről” beszélünk, és meggyőződésünk, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, ezért programunknak megfelelően tehetségműhelyeket (ének-zenei, vizuális, logikai) működtetünk, ahová szeretettel várunk minden kisgyermeket, aki betöltötte az 5. életévét.
Végezetül pedig álljon itt az alkotó, Fejes Dominika egyik kedvenc idézete.
„A saját képességeinkbe vetett bizalom képezi minden fejlődés alapját!” (Ole Nydahl)